A Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által jegyzett közlemény szerint a szerdától elérhető három pályázati kiírásra összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer fő vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve az egyházközségek részére.
 
Közölték: támogatást igényelhetnek az önkormányzatok a tulajdonukban lévő belterületi és külterületi utak, hidak, kerékpárutak építésére és felújítására, valamint az állami tulajdonú belterületi kerékpárutak felújítására. Az erre rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint, a maximálisan igényelhető támogatási összeg pedig 40 millió forint - részletezték.
 
A kommüniké szerint a történelmi egyházak számára a program már meglévő és új közösségi terek fejlesztésére, közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújt lehetőséget összesen 3 milliárd forint összegben. Közösségi tér kialakítása esetén 25 millió, foglalkoztatási és eszközbeszerzési támogatás esetén pedig 5 millió forint az igényelhető támogatási összeg felső határa - írták.
 
A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség április 30-ig, a támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.

A Magyar falu programon keresztül nyújtott támogatásoknak köszönhetően fokozatosan javulnak a kistelepülésen élők életkörülményei, csaknem 900 településen pedig növekedésnek indult a lakosság száma - fogalmaztak, jelezve: a harmadik éve tartó program költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.