Schanda Tamás hangsúlyozta, a kormány számára az élet és az egészség védelme az elsődleges, ezért a koronavírus-világjárvány következtében elrendelt veszélyhelyzetet és a veszélyhelyzetben hozott rendkívüli intézkedéseket változatlanul fenntartja.
 
Emlékeztetett, a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket november eleje óta vehetik igénybe menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók.
 
A kormány december 16-tól jelentősen kiterjesztette a kedvezményezettek körét: ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is - tette hozzá.
 
Jelezte azt is, a kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe.
 
Schanda Tamás hozzátette, hogy ismét meghosszabbítják a lejáró okmányok, köztük az utazási kedvezmény igénybevételére jogosítók - például a diákigazolványok és az ezeket helyettesítő igazolások -, érvényességét.
 
Az ITM felhívta a közlekedési társaságok figyelmét, hogy a veszélyhelyzeti előírásokat változatlan formában alkalmazzák az ingyenesen és kedvezménnyel utazók esetében is.
 
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter január 28-án a járványhelyzet alakulásáról szólva közölte, a kormány úgy gondolja, hogy a jelenlegi szabályokat fenn kell tartani, és ehhez a rendkívüli jogrend meghosszabbítása is szükséges. Ezt saját hatáskörben a kormány 15 napra rendeli majd el február 7-én éjféltől, ezt követően pedig az Országgyűlést fogja arra kérni, hogy 90 nappal hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet.